A KONFORM a Magyarországon az államháztartási belső kontrollrendszerek kiépítésében és működtetésében érintettek ingyenes szakmai fóruma.

Államháztartási Belső Kontroll Fórum (KONFORM)

A Belső Ellenőrök Magyarországi Fórumának (BEMAFOR) mintájára létrehoztuk az Államháztartási Belső Kontroll Fórumot, röviden KONFORM-ot. A KONFORM lehetővé teszi, hogy a belső kontrollrendszer kiépítésében érintetteket közvetlenül elérjük, munkájukat hírlevelekkel, műhelymunkák szervezésével, a gyakorlati tapasztalatok megosztását segítő fórummal támogassuk.

 

A KONFORM célja

A 2016. október 1-től hatályba lépett új belső kontrollrendszerre vonatkozó szabályok alkalmazását szeretnénk elősegíteni a közvetlen kapcsolatot jelentő fórum biztosításával a kontrollrendszer kiépítésében és működtetésében részt vevők számára. A KONFORM célja, hogy a költségvetési szerveknél és köztulajdonban álló gazdasági társaságoknál a belső kontrollrendszer kialakításában, működtetésében és fejlesztésében részt vevő kollégák az államháztartási belső kontrollok témájú útmutatókat elektronikus úton véleményezhessék. A mindennapi munkájuk során szerzett tapasztalatokat, legjobb gyakorlatokat pedig esetenként személyes műhelymunkák keretében megoszthassák egymással. A KONFORM célja ezen túlmenően, hogy a tagok a saját költségvetési szerveik belső kontrollrendszerét – akár az itt megszerzett tapasztalattal is – a jogszabályoknak, módszertanoknak megfelelően „konformizálják”, testre szabják.

 

A KONFORM működése

A KONFORM ingyenes. A KONFORM működtetését, a titkársági feladatokat az Államháztartási Szabályozási Főosztály, Államháztartási Belső Kontrollok Osztálya látja el.

 

A KONFORM tagjai

A KONFORM tagja lehet bárki, aki magyarországi költségvetési szervnél és köztulajdonban álló gazdasági társaságoknál dolgozik és részt vesz a belső kontrollrendszer valamely elemének működtetésében. Például: gazdasági vezető, pénzügyi előadó, korrupciós szakértő, integritás tanácsadó, kockázatkezelési bizottság tagja, kockázatkezelési menedzser, belső kontrollfelelős, folyamatmenedzser, folyamatgazda, az ellenőrzési nyomvonalak elkészítésében résztvevők stb., illetve a belső ellenőr kollégák jelentkezését is várjuk ebbe a csoportba is, hiszen ők „több fogaskereket” is átlátnak a szervezetben.

Tájékoztatjuk, hogy a költségvetési szervnél és köztulajdonban álló gazdasági társaságoknál külső szolgáltatóként pl. megbízással belső ellenőrzési vagy megfelelést biztosító tevékenységet ellátó gazdálkodó szervezeteket, illetve munkatársakat, hogy a KONFORM regisztráció feltétele legalább egy költségvetési szerv (költségvetési szerve neve és címe) megjelölése, ahol jelenleg megbízással dolgozik!

 

A KONFORM-ba történő jelentkezés és leiratkozás

·         Név és munkakör;

·         munkahely neve és címe;

·         munkahelyi e-mail cím.

A fenti adatok megadását követően regisztráljuk KONFORM tagként a jelentkezőket. A kapcsolódó anyagok közül letölthető dokumentum szerinti jelentkezési lapot a jOyJuEDMfEQe9hNxOmzU0Za29uZm9ybUBwbS5nb3YuaHU= e-mail címre kérjük kitöltve visszaküldeni. A leiratkozás szintén e-mailen történik. A leiratkozási szándékát jelző tagot töröljük a levelezőlistáról.

Kérjük a tagokat, ha a regisztrált adataikban változás következik be, azt mihamarabb jelezzék a bUfZlSgQL952mVDYN2Ia29uZm9ybUBwbS5nb3YuaHU= e-mail címre. A Pénzügyminisztérium, mint adatkezelő az adatbázist kizárólag a fenti célokra használja.

Államháztartási Belső Kontroll Fórum (KONFORM) műhelymunkák szervezésének adatkezelési nyilvántartási azonosítója: NAIH-115239/2017.
A KONFORM hírlevél címzettjeinek adatkezelési nyilvántartási azonosítója: NAIH-115447/2017.